ZOZÓ

Enyhe téli este volt. Nem volt túl késő, hat óra körül lehetett, de már sötét volt, ahogy az télen lenni szokott. Ültünk az autóban egymás mellett és beszélgettünk. Próbáltuk kitalálni hogyan tovább. Lizi barátját lecsukták, én voltam a társa, épp arról beszéltünk mit kellene tenni. Nem az első nap volt, néhány napja már hűvösön volt Totya. Furcsa név ez neki, okos gyerek volt, korábban sportolt is. Nem túl magas, zömök testalkatú srác volt a harmincas éveinek a végén, Lizi szerint élsportoló is lehetett volna, még valami sportigazolványa is volt, vagy mi, de ő a könnyebb utat választotta.

Ez a Totya név nem igazán illett rá, ez olyan együgyűséget mutat, pedig ő aztán igazán nem volt az. Határozott volt, tudta mit csinál, mindig tisztában volt a kockázatokkal és mérlegelt. Ha kellett, gyorsan és jól döntött, sosem vesztette el a fejét, mindig tudta mit csinál. Sosem felejtem el, mikor először megláttam milyen az, ha valaki tökös, nyomás alatt is higgadt marad és tudja mit kell tennie.

Egy Pest megyei akkoriban ébredező településen laktunk, Szentendrén. Egy hétköznap éjszaka autóztunk, épp 'felderítést' tartottunk Totya autójával, mikor megállítottak a rendőrök és átkutatták az autót. A baj csak az volt, hogy néhány 'szerszám' az autóban maradt... A rendőr benyúlt az ajtózsebbe és kivett néhány átalakított vasdarabot és 2 villáskulcsot. Nem tudták mi az, de azt pontosan tudták, hogy ezek valami simlisséghez kellettek. Összenéztek a társával, hangulatot váltottak és azonnal jött a kérdés igen határozott módon, amitől megállt a szívverésem:

• Mi ez?!

Én totál lefagytam, azt se tudtam, hogy ott vannak a kocsiban. Totya erre, mint aki éppen most kelt fel, vagy mintha valami ócska tévéműsorról kérdeznék, unott hangon válaszolt:

• Fogalmam sincs, sosem láttam.
• De hát most vettem ki az autójából?
• Tényleg? Én nem láttam. De ha maga vette ki, akkor bizonyára maga is tette oda.

Erre totál lefagytak a rendőrök és értetlenül néztek egymásra. Látszott rajtuk, nem értik mi történt, nem voltak hozzászokva ehhez a válaszhoz és nem is tudták kezelni. Talán összezavarodtak, vagy nem akartak beégni előttünk, vagy egymás előtt. Nem tudom, de akárhogy is volt, azt mondták, hogy nagyon gyorsan takarodjunk onnan. Mi pedig szép gyorsan, de higgadtan beültünk a verdába és elhajtottunk. Pedig, ha tudták volna mire készültünk...

Én csak döbbenten figyeltem és vártam mi lesz. Percek múlva is, mikor már jó messze jártunk, próbáltam felfogni, mi történt.

Ezt a történetet sosem felejtem el, emlékszem, akkor döntöttem el, hogy én is ilyen higgadt akarok lenni. Meg kell tanulnom!

Lizi fiatalabb volt Totyánál majdnem 10 évvel, épp betöltötte a 19. évét, amikor találkoztak. Totya a szüleivel lakott Szentendre egyik mellékutcájában, Lizi csak pár utcányira onnan. Egy napsütéses nyári délutánon Lizi elvitte a kutyát sétálni és amint befordult a sarkon látta, hogy egy szimpatikus fiatalember épp a kocsiját törölgeti. Na, a tipikus férfi, ennek is az autója a legfontosabb - gondolta. De tetszett neki a srác, volt benne valami vonzó. Aztán átment az utca másik oldalára, és ahogy a fiatal lányokkal lenni szokott, kínosan ügyelt arra, nehogy Totya észrevegye őt. Persze ez ilyenkor messziről látszik a lányokon, és egyébként van ebben valami bájosan vonzó, ahogyan próbálják leplezni, hogy itt bizony szimpátia van, nem is kicsi. Mindenesetre ezt a mi Totyánk észre is vette, és az egyik ilyen óvatlan odapillantását el is csípte, épp mikor Lizi átment az utcán. Összemosolyogtak. Utána már figyelte a lányt, ahogy sétált. Egyszerű ruhában volt, egy fehér rövidnadrág és egy egyszerű fehér póló volt rajta. Talán túl egyszerű is. Látszott Lizin, hogy már nem gyerek, fiatal felnőtt, de mégis volt benne valami gyermeki báj. Ez megtetszett neki, kíváncsi volt rá, bár látta, hogy valószínűleg túl fiatal hozzá. Amikor mellé ért megszólította:

• Szia! Milyen aranyos kutyus. A tied?
• Szerinted? A szomszédé?

Ezen aztán nagyot nevettek és hamar belebonyolódtak a beszélgetésbe. Mikor már jól alakult a beszélgetés, Totya megkérdezte, nincs-e kedve elmenni vele egy körre, kipróbálni az új autóját? Lizi akkor még csak nem is sejtette mi lesz ebből...

Ahogy ültünk az autómban azon az elhagyatott helyen és beszélgettünk, ez az egész lepergett a fejemben. Sosem néztem Lizire nőkent, ő a haverom csaja volt. Ennyi. Viszont ahogy ott ültünk az enyhe téli estén és az eső kopogott az autó tetején, volt ebben valami furcsa nyugalom. Több is mint nyugalom, meghittség volt. Épp át akartam kapcsolni a rádiót, mert a zene kissé soknak tűnt ahhoz a helyzethez. Ő is épp akkor nyúlt oda. Összeért a kezünk, és kicsit szivattuk egymást ezzel. Egymás kezét löktük arrébb és próbáltunk a nekünk tetsző rádióadóra kapcsolni. Rég láttam már ilyen felszabadultan nevetni.

Akkor, ott abban a pillanatban éreztem, hogy valami megváltozik. Éreztem, hogy ez sorsdöntő pillanat. Így utólag visszatekintve az a pillanat nem csak az én világomat változtatta meg, hanem mindenkiét. És ez jóval túlmutat azon, ami röviddel ezután történt, olyan változásokat idézett ez elő, amire most még csak nem is gondolsz! De ahhoz, hogy ezt teljesen megértsd tudnod kell a teljes történetet.

A nagy nevetés közben aztán egyszercsak határozottan megfogtam a kezét. Egymás szemébe néztünk, megszűnt a tér és az idő. Megcsókoltam. Ő meg visszacsókolt. Nem gondolkodtam, csak éreztem. Elsodortak az érzelmek mindkettőnket. De ez talán így nem pontos. Ez nem valami szexuális alapú vonzalom volt, nem arról szólt, hogy lefeküdhessek vele. Egyszerűen csak megtettem, és az egész olyan sima volt. Írhatnám, hogy felemelő, felszabadító volt, meg hogy szikráztak az érzelmek stb. de ez más volt. Pontosan olyan amilyennek lennie kellett, sem több sem kevesebb. Pontosan az történt, aminek történnie kellett. Azon körülmények ellenére is, amiben voltunk. Ő tulajdonképpen a (bűn)társam csaja volt, aki rám lett bízva, az volt a dolgom, hogy segítsek neki átvészelni ezeket az időket. Na meg persze az ügyvédet intézni, vinni őt beszélőre, stb. És mindeközben persze megmenteni Totyát.

Hát... Nem éppen ideális kezdése egy párkapcsolatnak... Persze akkor még fogalmam sem volt, mint jelent egyáltalán az, hogy párkapcsolat. Akkor még csak azt tudtam, hogy kell csaj, jó dögös, akivel nagyokat lehet kefélni, meg lehet vele villogni. Párkapcsolat? Pf....

Aznap este a csók után hazavittem. Útközben nem igazán beszéltünk egymáshoz, mindketten kissé értetlenül álltunk a történtek előtt. Éreztünk mi mindenfélét, volt ott izgalom, vágy, várakozás, de ugyanakkor félelem, szégyenérzet is. Váltakozva cikáztak bennem az érzelmek. Az egyik percben teljesen boldognak és simának éreztem magam, aztán pedig haragudtam magamra. Mikor hazaértünk, kissé szemérmesen néztünk egymásra, különös érzés volt. Úgy éreztem, jobb gyorsan elköszönni és szerintem ő is így érezhetett. Gyorsan beszaladt, fázott már, szerint elfáradt. Sok volt az érzelem azon az estén. Miközben szaladt, feltűnt, milyen légies a mozgása. Az anyukája már várt rá, látta, hogy megjött, mikor felkapcsolódott a kerti lámpa. Kinyitotta neki az ajtót, és furcsa mosollyal várta. Eltűnődtem, vajon sejti? Honnan tudja? A szülei mindketten hivatalnokok voltak, tipikus középosztálybeliek, de mindketten, különösen az apja, eléggé vaskalapos volt. Jó szándékú emberek voltak, de nagyon merevek. Az anyja nem különösebben kedvelt engem, na persze Totyát sem... Lizi sokmindent megbeszélt vele, azt azonban nem, hogy miből élünk. De sejtette. Tudta, hogy valami nincs rendben. Az apja előtt pedig egyenesen titkolni kellet ezeket a dolgokat, ő úgy tudta valamiféle szállítmányozással foglalkozunk.

Különös módon az anyja cinkos volt ebben, és én úgy láttam, titkon kifejezetten élvezi ezt. Tetszett neki, hogy az unalmas, közerkölcsnek szigorúan megfelelő életükben végre történik valami. Az pedig kifejezett boldogsággal töltötte el, hogy látta a lányát igazán szerelmesnek lenni. Végre igazán boldog volt Lizi, ami abban a családban nem volt divat. Azt hiszem ezen keresztül a saját lázadását is élte. Jó fej volt, én csíptem. Szerintem pontosan tudta mi a helyzet, de kíváncsi volt erre a világra. Tudta, hogy Totya szereti a lányát és tisztelettel bánik vele, másrészt pedig tudta és érezte, hogy csibészek vagyunk, ezért a lányának sosem lehet baja.

Miután kiszállt a házuknál és elindultam, kissé megkönnyebbültem. Aztán elkezdtem gondolkodni. Hogy tehettem ilyet? Mi lesz, ha kiderül? Nem, ez nem derülhet ki. Ez meg sem történt! Volt tapasztalatom abban, hogy másszak ki mindenféle szarból, de már nem akartam. Nagyjából nyugis volt az élet., már amennyire a mi életünk az lehetett. Nem akartam még szart a nyakamba venni. De hát én csináltam. Mire hazaértem belefáradtam a gondolatfolyamba, lezuhanyoztam és beájultam az ágyba.

Már majdnem elaludtam, mikor kaptam egy sms-t:

• Zozó, mi történt velünk?
• Nem tudom Lizi. Talán el kellene felejtenünk.

Reggel, mikor felkeltem, az első gondolatom az volt, hogy remélem csak álmodtam, és félve ugyan, de megnéztem a telefonomat.

• Talán el kellene. De lehet, hogy nem.

Baszki! Ne már! Tényleg nem álmodtam??? Nem akarom! És indult a kavar a fejemben újra. Szinte azonnal belefájdult a fejem. Akkoriban időnként előfordult ez velem, de egy idő után rájöttem, hogy az edzéstől elmúlik. Félig kómásan bedobtam egy kávét, meg egy turmixot banánnal és elindultam az edzőterembe. Nagyon rég nem toltam annyira keményen az edzést, mint akkor. Próbáltam elmenekülni a gondolataim elől és elnyomi, kidolgozni magamból a feszültséget. Ez csak részben sikerült, viszont másnap alig bírtam lábra állni és bekötni a biztonsági övet a kocsiban, olyan izomlázam lett. Pedig akkor heti 4 napot legalább lejártam a terembe, jó formában voltam. A csajok imádtak, különösen a seggem. Akkoriban világosítottak fel, hogy a csajok pont úgy szeretik a jó seggű pasikat, mint fordítva. Hát ez fasza - gondoltam, én meg furán éreztem magam, ha megnéztem egy csinos lány fenekét, közben ők is ugyanezt csinálják.

Következő nap ismét találkoznunk kellett, ügyvédhez kellett vigyem. Reggel kilencre mentem érte, eléggé fagyos volt az idő, nem szeretem a reggeleket, különösen, ha órára kell kelni. Ezt nagyon imádtam az életvitelünkben. Amint beült az autóba, érezhetően megváltozott valami. Próbálta tartani magát, de közben érezni lehetett rajta, hogy alig várta, hogy lásson. Elintéztük, amit kellett az ügyvéddel, majd összeszedtük neki a pénzt. Amikor végeztünk a napunkkal és elindultunk feléjük, szólt, hogy még nem akar hazamenni.

• Oké. Hová vigyelek?
• Mindegy hova megyünk, csak valami nyugis helyre. Nem akarok gondolkodni, nem akarok kérdéseket.
• Értem, de nekem mi közöm ehhez? Nem hinném, hogy jó ötlet lenne nekünk együtt lennünk. Épp elég, ami meg sem történt.
• Csak te érted, min megyek keresztül, ha hazaviszel anyámékhoz, akkor jönnek a kérdések. Ez az egész helyzet teljesen kiborít így is. Nem beszélhetek egy csomó mindenről, miközben nyilván tudni akarja mi van. És ott van apa is, ő meg azt sem tudja, mi van Totyával, de már kérdezgeti, hogy mikor jön. Nem akarok beszélni, nem akarom megmagyarázni, elég volt. Csak egy kis nyugit akarok.
• Baszki! Jól van.

Jól kiszúrtam magammal...

Felmentünk hozzám, egész pontosan egy barátom lakására. Ez egy panellakás volt kb. 75nm 4 szobával. Az anyjáék meg a tesójáék leléptek valahova külföldre dolgozni, talán Angliába, a haverom csak néha volt ott, mert egyébként a nagyszüleivel élt a harmadik kerületben. Volt még két srác, aki ott lakott, bírtam őket. De kb. minden nap buli volt, én meg ezt akkora mennyiségben utáltam, ezért próbáltam minél kevesebbet ott lenni. A lépcsőházból többen is árulták a lakásukat mert nem bírták, különösen az azon a szinten lévő két másik lakásban. Sosem voltak a srácok bunkók a lakókkal vagy ilyesmi, de az állandó hangoskodást már nem bírták. Én sem.

Valahova elment a banda, csak egy srác maradt. Azért laktam én is velük, mert egy rövid időre én is megjártam az igazságszolgáltatás bugyrait, és anyámék azt láttak a legjobb döntésnek, hogy kiadják a lakásom, hiszen ki tudja mikor kerülök elő. Kb. két hónapig voltam csak távol, de ez idő alatt, már találtak is valakit. Hirtelen az tűnt jó döntésnek, hogy nem bolygatom ezt az állapotot, hanem megyek a fiúkhoz. Aztán ott ragadtam.

Aznap este épp nyugi volt. Hogy én mennyire imádtam ezt akkor. Nem bírtam volna. De mintha minden így akarta volna ezt, beszéltük is Lizivel. Bedőltünk az ágyba, pihentünk és beszélgettünk. Feltűnt, hogy mennyire vidám, és hogy mennyire kinyílt. Emlékszem nagyon megfogott ez a gondolat, hogy szegény lánynak milyen élete lehetett. Mennyire korlátok közé lehetett szorítva otthon, és hogy mennyire jó érzés volt így látni. Felszabadultan, kacagva, jókedvűen. Ahogy feküdtünk az ágyon és beszélgettünk, mindketten megtartottuk a kellő távolságot, helyén kezeltük a dolgokat. Nagyon nyugodt volt az egész, éreztem rajta, hogy most végre nem kell megjátszania magát, az lehet aki, és ettől én is pontosan így éreztem magam. Abban a titkokkal teli időszakban és világban, ahol mindig meg kellet gondolni pontosan, kinek mit mondasz, egyáltalán kivel és mikor beszélsz, ahol állandóan ugrásra készen kellett lenni, ez maga volt a menyország. Egy röpke ideig ezeket mind letehettük. Soha korábban nem éreztem ehhez hasonló nyugalmat, harmóniát, és az egész zűrzavaros életem olyan távolinak tűnt. Mai napig, ha rágondolok, újra átélem azt a semmihez sem fogható szabadság érzést. Azok lehettünk, akik voltunk, úgy, ahogy voltunk. Belefeledkeztünk ebbe a csodás érzésbe, ami nem is igazán csak érzés volt, hanem egy létezési állapot. Egyszercsak odafordult hozzám és megcsókolt.

• Nem akarok gondolkodni, meg akarom élni ezt a pillanatot. Azt akarom, hogy kefélj meg! Hosszan, lágyan, pont úgy, ahogy ez a pillanat van most.

Egész életem egyik legkülönlegesebb élménye volt. Érzéki, kissé csetlő- botló, hiszen még tapasztalatlan volt, én pedig kissé béna ettől a nem mindennapi helyzettől. De szépen lassan egymásra hangolódtunk, és elvesztünk ebben az érzésben. Egyszerűen megszűnt közben a világ. Nem éreztem azelőtt még csak hasonlót sem, ez nem az orgazmusról, vagy egy dögös női test látványáról és tapintásáról szólt. Sokkal több volt annál, valamiféle más dimenzió, olyasmi, ami azelőtt elképzelhetetlen volt és csak a filmekben beszélnek ilyenekről, de mindig azt hittem, hogy ez csak valami csöpögős Hollywood-i duma. Akkor ott megéltük. Végtelen volt, szabad és igaz. Csodálatos volt. Egészen addig amíg be nem kopogott Tomi, hogy öltözzek mert itt van a ház előtt a Zöldséges.

• Aztakurva! Megyek. Húzd az időt.

Zöldséges Totya egyik haverja volt. Azonnal lepergett előttem minden. Vajon mit akar? Lehet, hogy Totya állította rám, vagy csak látott minket együtt? Baszki, lesz, ami lesz, lemegyek.

Amikor kinyitottam az ajtót, ott állt és nézett rám, majd odaszólt..........

Érdekel tovább