A párkapcsolati kudarcok történelmi okai


Ahhoz, hogy ezt pontosan megértsük, kicsit vissza kell utaznunk az időben....

Sokkal korábban is vannak okok bőven, de most nézzük meg csak ezt az egy összefüggést: 

Ratkó korszak - Lakótelepépítési láz - napjaink CSOK

Ezen írás olvasásakor érdemes figyelembe venni, hogy ezek a sorok nem a saját szubjektív véleményemet tartalmazzák. Csak 2019 első 9 hónapjában, 42 előadást tartottam és heti szinten 20-25 emberrel konzultáltam személyesen, hónapok óta vizsgálom, kutatom ezt a területet. Ezeken keresztül több mint 1000 ember által elmondott, megfigyelt és visszaigazolt adatokról beszélünk.

Ratkó korszak

A Ratkó korszak elnevezése innen ered:

 Ratkó Anna 1949 és 1953 közötti népjóléti, majd egészségügyi miniszterségének, illetve tágabban az 1950 és 1956 közötti félévtizednek a népesedéspolitikára utaló elnevezése. Az abortusztilalom és a gyermektelenségi adó miatt a természetes szaporodás üteme ezekben az években jelentősen nőtt. A terhességmegszakítás tilalmát 1956 júniusában oldották fel, a gyermektelenségi adót pedig az 1956-os forradalom után törölték el. Az ebben a félévtizedben született generációt Ratkó-gyerekeknek hívják.

A 2000-es évek harmincévesei az úgynevezett Ratkó-unokák, a Ratkó-gyerekek gyerekei. Szüleik korosztálya rendkívül népes volt, és részben a sok, családra vágyó fiatal, részben a harminc éve életbe léptetett születésösztönző intézkedések következtében az 1974-es és az 1975-ös év demográfiai csúcsot hozott. Forrás: wikipedia

Amint láthatjuk ezen intézkedéseknek köszönhetően jelentősen megnőtt a gyermekvállalási kedv. Háború (-k) utáni időszakra kell gondolnunk, tehát az intézkedés szükségessége nyilván helytálló. Azt azonban érdemes megvizsgálni, milyen hatása volt ennek, a nyilvánvaló demográfiai hatások mellett.

Akkoriban annak érdekeben, hogy helyreálljon az ország, ez tűnt ésszerű lépésnek és szükségesnek is. Ez egy meglehetősen depresszív időszak volt Európa szerte, így nálunk is. Nem az volt a legfőbb gond ezekben az időkben, hogy mennyire ideális egy párkapcsolat. Sokkal inkább az, hogy valahogy túléljék. Nem is igazán foglalkoztak azzal az emberek, hogy jó szülői mintákat mutassanak, vagy megfelelően bánjanak egymással és a gyerekekkel, természetesen érthető okokból. Mindazonáltal, ez nem változtat azon a tényen, hogy az ebben a korszakban született gyerekek felnőtt korukban nem tudták, hogyan kell együtt élni. Az idők változtak, a háború hatásai enyhültek, több figyelem és energia maradt egymásra, már nem a puszta túlélés volt a cél. Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy akkoriban az ideális párválasztás mint fogalom sem volt ismert. Sőt az sem, hogy lehet választani. Örültek az emberek, ha találtak valakit, akivel (látszólag) boldogulhattak. Ebben a megnövekedett figyelemben aztán kezdték észrevenni az emberek, hogy nem a megfelelő emberrel kötötték össze az életüket. És ennek hangot is adtak egymás irányában, azaz megjelent a leértékelés és ezzel együtt a leértékelő kommunikációs minták.

Előadásaimon mindig meg szoktam kérdezni -ki hallotta a szüleitől, hogy elismerik/dicsérik egymást?

100 emberből 1, maximum 2 - és általában, Ők sem rendszeresen.

Tehát itt alakultak ki a rossz kommunikációs minták.

Megint nem jöttél haza időben, ezt sem csinálod jól, abban sem vagy elég jó, ezt is elszúrtad, te semmire sem vagy jó, stb.

Ez nyilván érthető, ha megnézzük, hogy azokban az időkben eléggé magas volt a szükségességi szint, azaz nem igazán volt energia arra, hogy apróságokat figyeljünk a másikban, de kellett valaki, akivel együtt túlélhetünk. Viszont a háború elmúltával előjöttek a különbségek és az emberek ott maradtak az egymás számára közel sem ideális társsal összekötve.

Rendben, ez érthető, de milyen hatása volt ennek?

Az ezekbe a kapcsolatokba született gyerekek nem láttak mintát arra, hogyan kellene működtetni egy párkapcsolatot. Nem hallottak elismerő szavakat. És döntő többségében, egyszerűen nem is tudják milyen egy megfelelően működő kapcsolat. Nem tudják milyen az, amikor két ember a gyerekeivel együtt egy egységben -csapatként, egymást támogatva él. Ezért amikor ez a gyermek felnőtt, sem választani nem tudott, sem helyesen kommunikálni - azaz fenntartani egy párkapcsolatot.


Lakótelepépítési láz

Következő lépésben, ezeket a gyerekeket igyekezett a kormány támogatni azzal, hogy segíti a lakhatásukat.

Ez volt a szocpol

A szocpol hivatalos nevén szociálpolitikai támogatási rendszer. Arra találták ki, hogy támogassák azokat a családokat, akik több gyereket vállalnak, és saját lakást szeretnének vásárolni vagy építeni. Ehhez ad az állam vissza nem térítendő támogatást. Ennek összege függ a gyermekek számától és a megvásárolni, felépíteni szánt ingatlantól.

Ez is egy szükséges lépés volt. A 70-es évek és a 80-as évek eleje - a nagy lakótelep építési láz.

Ezzel az volt a nagy baj, hogy megint csak eltörpültek a valódi értékek egymás számára. Az egyebként sem jól választó és kommunikálni nem jól tudó fiatalokat most a lakhatás miatt kötötték össze. Persze volt hol lakni, és szociális értelemben ez egy szükséges és értelmes lépés volt akkor.

De nézzük meg kicsit...

Egy fiatal Férfi és egy fiatal Nő, akik nem láttak megfelelő mintát, épp ezért fogalmuk sincsen (és ez nem az Ő hibájuk), hogyan kell együtt élni - összeköti az életét a lakhatás miatt. Sajnos nem csak azt nem tudták, hogyan kell együtt élni, de azt sem tudták, hogyan kellene felmérni azt, hogy kivel kössék össze az életüket. Nekik már van idejük és energiájuk, hogy észrevegyék a hibákat, de nincs mintájuk arra, hogyan kezeljék ezeket. Tehát megint marad a leértkelés, hibáztatás és neheztelés egymás irányában. Csakhogy ezt a lakhatási támogatást Ők úgy és azért kapták, hogy legyenek gyermekeik...

Ezek a gyerekek, a 70-es 80-as évek szülöttei vagyunk Mi. A legnagyobb számban egyedülállók. Azok, akik döntő többségükben sem a nagyszüleinktől, sem a szüleinktől nem láttunk megfelelő mintát. Van, aki ezt tudja, érzi, és van, aki nem érti, miért nem működik ez a dolog - a párkapcsolat. Azért, mert nincs mintánk. Egészen ijesztő az, hogy az emberek nem is tudják megmondani mi a szerelem, vagy hogy mi a boldogság. Néhány általános dolgot ugyan el tudnak mondani, de azt, hogy milyen érzés az, azt sajnos nem. Vagy csak nagyon nehezen. Nem csoda, hiszen az esetek túlnyomó többségében sosem láttunk olyat. Kergetünk valamit, amiről azt sem tudjuk pontosan, hogy micsoda. Nem csoda, hogy ennyi boldogtalan ember van....


Napjaink-CSOK

Nem nehéz kitalálni, ez a rész miről fog szólni. A CSOK ugyanaz a rendszer, legalábbis hatását tekintve, mint a szocpol. És ez nagyon veszélyes! Látok párokat, ahol komoly párkapcsolati gondok vannak. Látok olyat, ahol csak bizonytalanok abban, hogy jó helyen/jó emberrel vannak-e. De olyan is van bőven, ahol tudják, hogy nem egymáshoz valók. Mégis a lakhatásért összekötik az életüket...

Az Ő dolguk. Mondhatnánk. De ne felejtsük el, hogy ezekbe a párkapcsolatokba gyerekek KELL, hogy szülessenek. A pénzért, a lakhatásért. És ez a minta megy tovább......

Mi lesz így a gyerekekkel?

És a társadalmunkkal?

Ezt a lefelé menő spirált meg kell állítani!

A mai kor embere már gondolkodik. A mai kor embere már érez. A mai kor embere, aki Te vagy! Te már akarod jól csinálni.

Csak minták kellenek.

Én azon dolgozom kollégáimmal, hogy ezeket a mintákat megmutassam neked! Abban tudok segíteni, hogy jól tudj választani, hogy helyesen mérd fel, kivel kötöd össze az életed. És ha úgy döntöttetek - tudatosan, nem pedig valami külső kényszerítő hatás miatt -, hogy összekötitek az életeteket, akkor azt helyesen tudjátok kezelni. Csapatként, együtt megküzdeni a világgal és boldogan élni. Nem csak azért, hogy nektek jó legyen, hanem azért is, hogy a gyermekeiteknek jó mintát mutassatok. És végső soron, hogy ezen keresztül, jobb hellyé tegyük a mi kis világunkat!

Ezért fontosabb a változás, mint valaha....

Nincs olyan, hogy 'majd megoldódik', meg 'nem olyan fontos'...

Nincs több idő. Most kell változtatnunk!

Minden előadásom, minden képzésem és minden írásom, vagy videóm ezt a célt szolgálja. Ha eljössz a képzésekre, ha megosztod a bejegyzéseim, ha ajánlasz másoknak, ha bármilyen módon támogatsz, azzal hozzájárulsz ahhoz, hogy egy jobb világot éljünk.

A visszajelzések és a statisztika miket igazol. 10 emberből - aki a 4 napos Tudatos Párkapcsolat program-ot elvégzi - 9 párt talál 1 hónapon belül! Olyanok is, akik évek óta egyedül vannak. És ha ezek a kapcsolatok ideálisak, akkor jó helyre születnek a gyerekek. Jó példát mutathatsz a gyermekeidnek, unokáidnak. 

Abban is tudunk téged segíteni, ha nehezen megy a kapcsolatba kerülés, ezért létrehoztuk a Párkapcsolati Kommunikációs Tréninget. Ez segít neked akkor is, ha új párkapcsolatot szeretnél, vagy ha a meglévőt szeretnéd rendbehozni, 

Talán Te is leértékelted már magad, vagy talán most is azt teszed, de ne tedd! Nem a Te hibád, hogy nem tudtad jól csinálni, nem volt aki megmutassa. Ők sem tudták....

A kérdés már csak az, hogy továbbra is így akarod csinálni, vagy végre jól? 

Ha szeretnéd jól csinálni és végre Neked megfelelő kapcsolatban élni, akkor vedd fel velem a kapcsolatot!